Néplap
A válság felelősei?
Volt házaló ügynökök, vadászpilóták, katolikusok, melegek, kártyások, zsidók és George W. Bush. Összeesküvés-hívők, figyelem! Kik voltak azok a pénzügyi guruk és politikai vezetők, akik az elmúlt években hagyták, hogy irracionálisan megnőjön, majd összeomoljon az amerikai másodlagos hitelpiac. Ők voltak a jelenlegi világválság okozói?
Tízmillió vándormunkás vesztette el állását Kelet-Kínában
Kína keleti tartományaiban több mint 10 millió vándormunkás veszítette el állását a nemzetközi pénzügyi válság hatására.
Ausztria nem nyitja meg munkaerőpiacát a keletiek előtt
Az osztrák kancellár szerint Ausztria az idén nem nyitja meg munkaerő piacát az Európai Unió (EU) új tagállamainak állampolgárai előtt, s a korlátokat egészen a végső határig, 2011 április végéig fenntartja.
"Legalább a beleket kell kimosniuk" - Kuncze Gábor mint riporter
Élő interjúkat készített a parlament folyosóján Kuncze Gábor a Klubrádió számára. Az SZDSZ volt elnöke először Kóka Jánossal beszélgetett, majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt az interjúalanya. Mindezt, persze, óriási érdeklődés kísérte: a beszélgetést számos fotós és operatőr örökítette meg, de az újságírókon kívül több politikus is nézte-hallgatta.
Ford bevétele egy év alatt 45,5 milliárd dollárról 29,2-re zuhant
A Ford ma 5,9 milliárd dolláros veszteséget jelentett a negyedik negyedévre vonatkozólag, mégsem tervezi, hogy a következő hetekben a többi amerikai autógyárhoz hasonlóan állami segítséget kér.
Szijjártónak közpénzből bérelnek Audit
A Fidesz szóvivője olyan Audit használ, amelyet az általa elnökölt győri sportklub bérel számára – írta a Népszava, amely úgy tudja, hogy nemrég a fideszes vezetésű Vas megyei közgyűlés is nagy értékű autót vásárolt. Az Audikat forgalmazó cég képviselője közben kijelentette, nem szokványos, hogy egy 3-400 ezer kilométert futott autó megbízhatatlanná válik, amivel Veres János indokolta új járműve beszerzését.
Seres Mária - avagy a nagy átverés 2
Seres Mária népszavazási kezdeményezést indított, hogy a parlamenti képviselői költségtérítései elszámolhatóak legyenek. Egyre több jel utal arra, hogy a magát a politikában érintetlennek tartó Seres Mária kapcsolódik a Zöld Párthoz: például mindkettőjük weboldalán ugyanaz a telefonszám szerepel. Felhívtuk.
Tanulmány oldalanként 40 ezerért - MEH-pénzek tanácsadásra
A MEH ötmillió forint alatti és feletti szerződéseinek hatvanoldalas listáját átböngészve a Heti Válasz arra jutott, hogy a kancellária tavaly nettó 6,8 milliárd forintot költött tanácsadási, kommunikációs és tanulmányírási szerződésekre. A kedvezményezetti oldalon hemzsegnek a politikusok, elemzők és a visszadolgozó minisztériumi exvezetők.
Nincs elég ápoló a kórházakban - Jöhetnek a közmunkások
Közmunkával és uniós forrásból, közel 4,5 milliárd forintos befektetéssel enyhítene a szaktárca az egészségügy munkaerőgondjain.
77 év után trónfosztás az autóiparban
A General Motors mai bejelentése szerint eladásai 11 százalékkal csökkentek, ezzel elvesztette első helyét a piacon, amelyet most már a Toyota ural.
Hogyan keressünk 282 milliót egy eladhatatlan házzal?
Egy osztrák luxusvillára jó ideje nem talált vevőt tulajdonosa. Végül úgy döntött, tombolajegyeket állít ki és a ház lesz a nyereménye. A játékkal több mint 1 millió dollárt kasszírozott, a nyertes pedig 128 dollárért jutott a luxus ingatlanhoz.
Megtaláltam Gyurcsányit!
Novemberben olvastam a „gondola.hu” internetoldalra felvitt „Két rejtélyes személy: „Gyurcsányi és „Feri” című írásban azt, hogy 2002 nyarán játszódott le egy olyan telefonbeszélgetés, melyről 2005. május 3-án az Index többek között a következőket írta:
Mehetünk a sóhivatalba?
Az Alkotmánybíróság 2008. december 31-i hatállyal megsemmisítette a közigazgatási hivatalokról szóló 177/2008.(VII1.) Kormányrendeletet. Mivel az országgyűlésnek 2008. december 23-án megszületett a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervéről szóló 318/2008. (XII. 23.)rendelete, amely január 1-jén hatályba lépett. A változás lényege az, hogy innentől bármilyen, akár ha jogsértő határozatot is hoznak az önkormányzatok, gyors és hatékony jogorvoslatra esély sincs.
Az álválságunk és szenvedésünk okai!
Szeretném mindenki figyelmébe ajánlani az öt rövidfilmet! Nagyon szemléletesen magyarázza el a problémáink fő baját. Nem hinni kell benne, hanem követni a logikáját és megérteni!
Majd 18 százalékos a munkanélküliség Észak-Magyarországon
A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye alkotta észak-magyarországi régióban a munkanélküliségi ráta novemberben 17,9 százalékos volt, 0,5 százalékkal több mint a megelőző hónapban, és 0,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanekkor.
Kezdődik: bebukó családok nálunk is
Horváth Gyula és felesége attól tart, hogy minden vagyonukat elviszi az év elején felvett jenhitel. A bankban azt állítják: a szerződéskötéskor figyelmeztették a házaspárt a jenhitel veszélyeire.
TV reklám fut - pályázat nincs
Kereskedelmi csatornán nézem az "Új Magyarország Vidékfejlesztési Program" reklámját ahol arra buzdítanak, hogy közösen fejlesszük a vidéket, tegyük rendbe a köztereinket, stb..stb.. A szpot végén aztán közlik az internet címet is, hát gondoltam itt az alkalom én is utána nézek mit is tehetek.
Mit tegyen, hogy ne vegyék el a lakását?
Retteghetnek a devizahitelesek, hiszen jelentősen nőhetnek a havi részletek. A bankok nem kerülhetik el a kamatemelést, a forint pedig esik, mint a kő! Mi lesz, ha államcsőd lesz - ez érdekel ma mindenkit. Miután a sajtó halálra rémítette a devizahiteleseket, s otthonuk elvesztésének rémképét keltette (mert bizony viszik az autót és a lakást is) megvizsgáltuk, mit tehet egy adós azon kívül, hogy a szívéhez kap, hiszen az új hitelfelvevők dilemmáinál fontosabb a meglévő adósok fizetőképessége.
Kenedi: Az orránál fogva vezetik a társadalmat
A rendszerváltás óta folyamatosan félrevezetik a magyar társadalmat az állambiztonsági szolgálatok tevékenyéségvel kapcsolatban - mondta a Hetek című lapnak adott interjújában Kenedi János. Ha ugyanis elkezdenénk bolygatni az iratokat, azokra ismernének, akik ma az országot, vagy az egyházat, vagy a diplomáciai kart vezetik. El kellene számolni azzal is, hová lett a szovjet blokk nyugaton mosott pénze.
Demokráciacsőd
Augusztus 28-án a szarvasi képviselő-testületi ülésen Babák Mihály polgármester, országgyűlési képviselő a vízdíjról szóló vita után azt mondta: a Békés Megyei Vízművek Zrt.-nél fel kell számolni a szakszervezetet, és ki kell rúgni a tagjait. Ehhez a 2002-ben az Év polgármesterévé választott Babák hozzátette, nem tartja fontosnak, hogy a megyei vízműveknek Szarvason üdülője legyen.

címlap 